Labdarúgás
Október végére fejeződik be a Szusza Ferenc Stadion felújítása
Október 27-én fejeződnek be a Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatai Őze István, az UTE klubizgatójának csütörtöki tájékoztatása szerint.
2016.10.14 04:30MTIA sportvezető az MTI-nek hangsúlyozta, miután az UTE nem bérlője a stadionnak, így nem illetékes a létesítmény felújításában. A Nemzeti Sportközpontoktól (NSK) kapott tájékoztatás alapján azonban úgy tudja, hogy ezt követően kezdődhet a műszaki átadás, majd az esetleges hibák felmérése, javítása, illetve a hiánypótlás, ami várhatóan három hétig tarthat, de ez függ a javítandó munka nagyságától és az időjárástól.
Őze szavai alapján az újpesti labdarúgócsapat így legkorábban november 26-án a Mezőkövesd elleni bajnoki találkozón térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba, amelynek befogadóképessége a felújítás során 13 501-ről 12 670-re csökken, a vendégszektorban 2620 szurkoló fér el.
A munkálatok április elején kezdődtek, de ez az Újpest hazai mérkőzéseinek megrendezését az előző idényben nem befolyásolta. A kivitelező május 2-án vette birtokba a létesítményt, s az akkori tervek szerint négy hónapig tartott volna a felújítás, szeptemberre készült volna el a stadion. A jelenlegi idényben a lila-fehérek a Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban játszották hazai meccseiket.
A korábbi nyilatkozatok alapján nagyon látványos változásokra nem lehet számítani, de lesznek olyan dolgok, amelyek emelik a kényelemérzetet. A mosdókat felújítják, további büféhelyiségeket alakítanak ki, a VIP-terasz és a sajtórész is teljesen megújul. A hazai és a vendégszurkolók szektorát felcserélik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


