EURO-2016
Az Eb-szereplésért járó pénz harmadát fejlesztésre fordítja az MLSZ
A válogatott kijutásáért 8 millió eurót, a kontinensviadal csoportkörében szerzett öt pontért további két milliót, a nyolcaddöntőbe jutásért pedig másfél milliót kapott a szövetség.
2016.07.12 17:20MTIA Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a sikeres Európa-bajnoki szereplésnek köszönhető bevétel nagyjából egyharmadát fejlesztésekre, utánpótlásra költi majd - jelentette ki Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója a Sport TV Mai Helyzet című műsorában.
Gudra Tamás megjegyezte, a válogatott kijutásáért 8 millió eurót, a kontinensviadal csoportkörében szerzett öt pontért további két milliót, a nyolcaddöntőbe jutásért pedig másfél milliót kapott az MLSZ. Jelezte, a nagyjából három és fél milliárd forintos összegnek az egyharmadát - ahogyan azt az MLSZ már korábban bejelentette - a játékosok és a szakmai stáb között osztják szét, míg a másik egyharmadát az Eb-költségek - mint például a telki edzőközpont fejlesztése - teszi ki.
"Ha hozzávetőlegesen számolunk, egyharmad a játékosok és a szakmai stáb díjazása, nagyjából a másik egyharmad az előbb felsorolt költségek, és a többi az, ami a fejlesztésekre fordítható, illetve amit már el is költöttünk ilyen módon, vagy el fogunk költeni fejlesztésre a következő években. Ilyenkor csak a nagyválogatottat említjük, de van az MLSZ-nek azon túlmenően tizenöt utánpótlás válogatottja, akik a pénzt idézőjelben csak viszik, és nem hozzák. Az ő versenyeztetésük is sok pénzt emészt fel, és ott nincsenek meg azok a televíziós, jogdíj és jegybevételek, amelyek a nagyválogatottnál. Most egy kicsivel több pénz jut az ő fejlődésükre is talán" - idézte a televíziós csatorna keddi közleménye Gudra Tamást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


