Siker
A tollaslabdázó Sárosi Laura a negyeddöntőig jutott Kanadában
Az olimpiai induló Sárosi Laura a negyeddöntőig jutott a tollaslabdázók kanadai nyílt bajnokságán Calgaryban.
2016.07.02 12:13MTIA viadal honlapjának beszámolója szerint a nemzetközi Fair Play-díjas versenyző az első fordulóban rendkívül szoros csatában, három játszmában búcsúztatta Thi Trang Vut, a vietnamiak legjobbját. "Ez volt az egyik legnehezebb mérkőzés, amit valaha játszottam" - írta a közösségi oldalán Sárosi.
A második körben a magyar játékos sima sikerrel folytatta szereplését, két szettben legyőzte a kanadaiak ázsiai származású tollaslabdázóját, a 16 éves Qingzi Ouyangot.
A magyar idő szerint szombaton kora reggel rendezett negyeddöntő jelentette a végállomást Sárosi számára, ugyanis két játszmában kikapott a világranglista 20. helyén álló, a tornán első kiemeltként szereplő kanadai Michelle Litől.
"Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, habár a harmadik fordulóban két sima szettben kikaptam az első kiemelttől, ez volt az egyik legjobb torna, amelyen részt vehettem. Örülök az eredménynek, de még boldogabb vagyok, hogy itt játszhattam, nagyon élveztem, hogy pályán lehettem" - írta közösségi oldalán Sárosi, akinek a kanadai torna volt az egyetlen felkészülési versenye az augusztusi riói olimpia előtt.
Sárosi köszönetet mondott a portugál Marco Vasconcelos edzőnek az öt hétig tartó közös munkáért, majd úgy fogalmazott: a játéka sokat javult a versenyt megelőző edzőtábor során.
Eredmények:
1. forduló:
Sárosi Laura-Vu (vietnami) 2-1 (-20, 24, 17)
2. forduló:
Sárosi-Ouyang (kanadai) 2-0 (12, 13)
negyeddöntő:
Li (kanadai)-Sárosi 2-0 (13, 15)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06