Előzetes
Öttusa Eb - Versenyzési lehetőség az olimpikonoknak
Az olimpikonok számára versenyzési lehetőség, a többi indulónak pedig az év egyik fő eseménye lesz a jövő héten sorra kerülő szófiai öttusa Európa-bajnokság.
2016.07.01 22:30MTIA riói résztvevők közül Demeter Bence és Kovács Sarolta a hagyományos versenyben indul, Marosi Ádám pedig váltóban. Földházi Zsófia június 18-án lábsérülést szenvedett a székesfehérvári országos bajnokságon, így ő egyelőre pihen, illetve részben már elkezdte az edzéseket.
"Megvan a remény a közeli felépülésére" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Az elvárásokat illetően a szakvezető nem bocsátkozott részletekbe, nem jelölt meg éremszámot.
"Igyekszünk jól szerepelni. Már csak azért is, mert a férfi váltót, amelyben korábban rendszerint utánpótlás korú versenyzőket indítottunk, megerősítettük, emellett pedig egyéniben is megvannak a lehetőségeink jó eredmény elérésére" - tette hozzá.
A magyar csapat:
férfi hagyományos verseny: Demeter Bence, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Strobl Krisztián (csak egyéniben)
férfi váltó: Marosi Ádám, Tibolya Péter
női hagyományos verseny: Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Boros Alexandra
női váltó: Alekszejev Tamara, Boros Alexandra vegyes váltó: Simon Sarolta, Strobl Krisztián
A program:
július 4., hétfő - női váltó
július 5., kedd - férfi váltó
július 6., szerda - vegyes váltó
július 7., csütörtök - női selejtező
július 8., péntek - férfi selejtező
július 9., szombat - női döntő
július 10., vasárnap - férfi döntő
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06