Kézilabda
Eklemovics Nikola lett a Telekom-Veszprém új sportigazgatója
Eklemovics kinevezése nem érinti Xavi Sabate vezetőedző munkáját, illetve munkakörét.
2016.06.16 21:35MTIA Veszprém Handball Zrt. csütörtökön jelentette be, hogy az egykori klasszis játékos feladatkörébe tartozik a felnőtt csapat szakmai munkájának felügyelete, tovább az utánpótlás korosztályok szakmai munkájának felügyelete is.
Eddig a Zrt. nem rendelkezett sportigazgatói státusszal, de állásfoglalása szerint a társaság ezzel is elő kívánja segíteni a csapat minél sikeresebb működését, és egy minden tekintetben professzionális szakmai háttér megteremtését, amely segíti az edzői kar, a játékosok és az utánpótlás korosztályok szakmai munkáját is.
A sportigazgatói megbízást indokolja az is - áll a közleményben -, hogy a következő szezon minden eddiginél nagyobb terhet ró a Telekom-Veszprémre, miután a felnőtt csapat résztvevője lesz az NB I teljes sorozatának - azaz nem csak a rájátszásra csatlakozik be -, a SEHA Ligának és a Bajnokok Ligája versenysorozatának is. Mindemellett várhatóan a klub fogja adni a legtöbb játékost abba a válogatottba, amely 2017 januárjában részt vesz a franciaországi világbajnokságon.
Eklemovics kinevezése nem érinti Xavi Sabate vezetőedző munkáját, illetve munkakörét. A spanyol szakemberrel a Zrt. érvényes szerződéssel rendelkezik, és munkájára a továbbiakban is vezetőedzőként számít.
A szerb-magyar származású, 38 esztendős Eklemovics Belgrádban, az RK Partizanban kezdte profi pályafutását, majd a Crvena zvezda játékosa lett. Tizennégy alkalommal szerepelt a szerb válogatottban. Magyarországon 1999-től előbb a Pick Szegedben, majd 2004-től az MKB Veszprémben játszott. Utóbbi színeiben 170 mérkőzésen 422 gólt dobott. A magyar válogatottban 32 mérkőzésen 80 gólt szerzett. 2011-14 között a lengyel Wisla Plock, 2014-2015-ben a román HCM Baia Mare játékosa volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06