Labdarúgás

EURO-2016 - Elindult a magyar válogatott Franciaországba

A csapatot szállító chartergép kedden 11.40-kor szállt fel a Liszt Ferenc Repülőtérről.

2016.06.07 12:19MTI


>"Jó felkészülésünk volt, az együttes készen áll a kontinenstornára" - jelentette ki Bernd Storck szövetségi kapitány, aki elárulta, mind a játékosok, mind a szakmai stáb tagjai izgatottan várják az Eb-t.

"Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és az országot méltóképpen képviselni, illetve bebizonyítani, hogy 44 év után ismét helyünk van az Európa-bajnokságon" - mondta.

A német szakember kérdésre válaszolva elmondta, nem érez nyomást, illetve arról is beszélt, hogy a keret mind a 23 tagja egészségesen várja a tornát.

"Végre eljött a pillanat, amelyre a kijutás óta vártunk. Elindulhatunk az álmunk felé" - mondta Lovrencsics Gergő, aki elárulta, izgulnak.

A Lech Poznan légiósa szerint a tervezett munkát sikerült elvégezni, így fizikálisan és mentálisan is készen áll a csapat a megméretésre. Hozzátette: az első, egy hét múlva esedékes osztrákok elleni meccsig a finomhangoláson és az ellenfelekből való felkészülésen lesz a hangsúly.

A magyar válogatott busza néhány perccel 10 óra előtt gördült be a ferihegyi repülőtér 1-es termináljához, ahol mintegy 50, "Magyarország" feliratú, fekete pólót viselő szurkoló várta a küldöttséget. Az épületen belül további 50, dudával és zászlókkal felszerelt drukker várakozott.

Az öltönyben érkező válogatott futballisták néhány csoportkép elkészítését követően 11 óra után szálltak fel a Nizzába tartó charterjáratra.

A magyarok jövő kedden Bordeaux-ban Ausztriával, négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, majd június 22-én Lyonban Portugáliával találkoznak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.