Külföldi klasszis érkezhet
Jövőre a BL-győzelem a cél a Szolnok vízilabdacsapatánál
Hazai porondon a bajnokságban és a kupában is a címvédés a célja a Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapatának, míg a Bajnokok Ligájában az idei bronzérem után a végső győzelemre törne.
2016.06.06 17:45MTI"A Szolnoki Dózsa-Közgép csapata már biztosan ott lesz jövőre a Final Six-ben, hiszen a Magyar Vízilabda Szövetség a szezon elején a bajnokság győztesének ígérte a szabadkártyát, ami garantálja a részvételt a hatos döntőben. A tavalyi hatodik hely és az idei bronzérem után pedig nem is lehet más a célunk, mint 2017-ben megnyerni a BL-döntőt. Itthon a kétéves hegemóniánkat akarjuk megőrizni a bajnokságban és a Magyar Kupában is" - mondta Kovács István, a Szolnoki Vízilabda Sport Club szakmai igazgatója.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, amennyiben a Szolnok az elmúlt két szezon bajnokként élni kíván a szabadkártyás lehetőséggel - amelyet három évvel ezelőtt az Egernek is megszavaztak a 2014 és 2016 közötti időszakra -, akkor az elnökség ezt valószínűleg támogatni fogja.
Az egyesület hétfői közleménye szerint a csapat olimpiai és világbajnokokból álló gerince, amely a válogatott alapját is adja, együtt marad. Így a Tisza-parton folytatja többek között Nagy Viktor, Kis Gábor, Varga Dénes és Vámos Márton is. Az együttesből négyen távoznak, a válogatott csapatkapitánya, Varga Dániel, a pályafutásának utolsó szezonját kezdő Madaras Norbert, a szerb Stefan Mitrovic, illetve a kapus Decker Attila.
Kovács István hangsúlyozta, a szolnoki klub már korábban elindult a fiatalítás útján, a távozókat ennek szellemében pótolják.
"Sikerült megszereznünk a francia válogatott 25 éves jobbszélsőjét, Ugo Crousillat-t, aki korábban a Budva, a Brescia és a Marseille csapatát is erősítette. Az utánpótlás-válogatott kapus, Kardos Gergely a Honvédból érkezik hozzánk. Bár a komplett csapatunk megvan, még egy igazoláson dolgozunk: napokon belül lezárul a tárgyalás egy olyan külföldi klasszissal, aki évek óta a nemzetközi vízilabda sztárjátékosa."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06