Július 1-től négy évig
Női kézilabda-válogatott - Kim Rasmussen lesz az új szövetségi kapitány
A 43 éves szakember jelenleg a lengyel női válogatott szakvezetője és másfél hete a Budapesten Bajnokok Ligáját nyert román CSM Bucuresti vezetőedzője.
2016.05.18 13:25MTIA dán Kim Rasmussen lesz a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, megbízatása július 1-től négy évre szól.
A 43 éves szakember jelenleg a lengyel női válogatott szakvezetője és másfél hete a Budapesten Bajnokok Ligáját nyert román CSM Bucuresti vezetőedzője. Mindkét munkaköréből az idény végén távozik.
Amint Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az elnökség korábban kikötötte, hogy a mindenkori kapitánynak életvitelszerűen kell Magyarországon tartózkodnia, és elvárás, hogy a válogatott a jövőben a korábbiakhoz képest többet tudjon együtt dolgozni. A tárgyalásokat ennek szellemében vezette le Pálinger Katalin, a női szakágért felelős alelnök.
"A kapitánnyal szemben elvárás, hogy úgy éljen Magyarországon, hogy lássa a hazai élmezőnyt, ismerje a csapatokat" - fogalmazott Kocsis, aki hozzátette: Rasmussen Európa egyik, ha nem a legjobb kapitánya.
Pálinger Katalin elmondta: a végső cél, hogy a csapat ott legyen a 2020-as tokiói olimpián, és addig se maradjon le világversenyről, Eb-ről vagy vb-ről.
Rasmussen videóüzenetében kiemelte: megtiszteltetés és öröm számára, hogy olyan csapatot vezethet, amely már többször megmutatta a világnak, mire képes.
"Egységes és összetartó válogatottat szeretnék, hogy kemény munkával ott legyünk a nagy versenyeken és végső célként a 2020-as tokiói olimpián" - fogalmazott Rasmussen, aki a nyártól Magyarországon fog élni családjával. Hozzátette: ő készen áll a munkára, és bízik benne, hogy a csapat is készen áll rá.
Az új kapitány majd azután hozza nyilvánosságra szakmai stábjának névsorát, miután a jelöltekkel személyesen beszélt.
Pálinger Katalin kiemelte, a 2016/17-es versenykiírást úgy készítették el, hogy az eddigi 45 nap helyett 55 napot dolgozhasson együtt a válogatott keret. Jelezte: Rasmussen a több ajánlat közül azért választotta a magyar szövetségét, mert érezte a bizalmat, látja a csapatban a lehetőséget.
"Vannak tehetséges játékosaink, és a stabilitást jelzi, hogy négyéves szerződést kínáltunk. Időt adunk neki, és meghatároztuk a végső célt" - mondta az alelnök hangsúlyozva: Rasmussen csak az MKSZ jóváhagyásával vállalhat például klubnál munkát.
A Rasmussen vezette lengyel válogatott a tavaly decemberi világbajnokság nyolcaddöntőjében kiejtette a magyar csapat, amely - részben emiatt - lemaradt a riói olimpiáról. A kiesést követően, december 16-án Németh András lemondott a szövetségi kapitányi posztról. Az MKSZ február 2-án az Elek Gábor és a spanyol Ambros Martín kettősének szavazott bizalmat az Eb-selejtezősorozat végéig.
A magyar és a lengyel együttes az Eb-kvalifikációban azonos csoportban szerepel, idegenben legyőzték egymást. A CSM Bucuresti pedig a Martín irányította Győri Audi ETO KC-t verte a BL-döntőben május 8-án.
Az Eb-selejtező június elején zárul. Elsején a magyarok Nagymihályon (Michalovce) találkoznak a szlovákokkal, és 5-én Balatonbogláron fogadják a finneket. A kvartettben két fordulóval a vége előtt a hatpontos magyarok vezetnek jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a lengyelek előtt. A szlovákoknak 4 pontjuk van, a finnek pont nélkül állnak. A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja vehet részt a december 4-18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06