Beruházás
Indul a budapesti szlalom kajak-kenu pálya tervezése
A tervek szerint még idén elkészül a budapesti szlalom kajak-kenu pálya beruházási terve.
2016.05.18 09:50MTIA magyar szövetség (MMKSZ) szerdai hírleve emlékeztet: a kormány néhány hete határozatban döntött arról, hogy a tervezésre biztosítja a szükséges anyagi erőforrásokat.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt szerdán az Országházban fogadta José Perurena Lopezt, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnökét, Simon Tolusont, az ICF főtitkárát, valamint Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét. A kormányfő irodájában tartott tanácskozáson részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke és Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, a budapesti olimpiai pályázat vezetője is. A megbeszélésen szó esett arról a kormányzati szándékról is, hogy Budapesten szlalom pálya létesüljön.
"Arról beszélgettünk, hogy hol épülhetne meg a pálya" - idézte a hírlevél Baráth Etelét. "Eddig két helyszín merült fel, Csepel és az észak-budai rész. A szlalom szakágban négy aranyérmet osztanak az olimpián, ezekért mi eddig nem tudtunk versenybe szállni, mert nincs pályánk. A miniszterelnökkel folytatott beszélgetésen az ICF vezetői elmondták, hogy egy szlalom pálya létesítése megtérülő beruházás lehet, mert a szabadidősportban és az utánpótlásképzésben is használható egy ilyen létesítmény, valamint biztosítottak bennünket a támogatásukról."
A két hete elfogadott kormányhatározat szerint a pálya létesítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmánynak szeptember 30-ig el kell készülnie, valamint felkérték a kormánybiztost arra, hogy a tanulmány alapján december 31-ig legyen meg a létesítmény megvalósíthatóságára vonatkozó beruházási terv is.
"Segítséget fogunk kapni az ICF-től, hogy ezek a műszaki tervek minél előbb elkészülhessenek. Ha ez még idén összejön, akkor jövő év végére akár már maga a pálya is megnyithatja kapuit. Fontos, hogy olyan létesítmény épüljön, amely különböző kiszolgáló blokkokkal bővíthető, ha a főváros olimpiát rendezhet. Meggyőződésem, ha megvalósul ez a beruházás, és átadjuk a pályát, akkor az egy újabb érv lehet Budapest mint a 2024-es olimpiára kandidáló város mellett" - tette hozzá Baráth Etele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06