Rekord
Százhatvan induló a 42. Gemenci Nagydíj kerékpárversenyen
Minden eddiginél többen, százhatvanan állnak rajthoz a Sygnus 42. Gemenci Nagydíj kerékpárversenyen, amelyet május utolsó hétvégéjén rendeznek Szekszárdon és Pakson.
2016.05.18 03:30MTISteig Csaba főszervező a keddi, szekszárdi sajtótájékoztatón elmondta: a nagydíjon nyolc ország sportolói, tíz külföldi és hat-nyolc hazai csapat indul; az érdeklődésre jellemző, hogy két külföldi csapat is várólistán van.
Az eddigi háromszakaszos verseny újabb helyszínnel, egy paksi etappal bővül ki - tette hozzá.
A program jövő pénteken egy 123 kilométeres szakasszal kezdődik, majd május 28-án Pakson 70 kilométeres versenyt, Szekszárdon pedig 55 kilométeres, háztömb körüli kritériumversenyt rendeznek. Utóbbi 1,7 kilométeres körpályán zajlik majd Szekszárd belvárosában. A nagydíjért folyó küzdelmet május 29-én 132 kilométeres etap zárja.
A főszervező a hazai mezőnyből Rózsa Balázsra, a Szuper Beton Cycling Team versenyzőjére hívta fel a figyelmet. A külföldi csapatok közül kiemelte az olasz Delio Gallina Colosiót, amely tehetséges U23-as versenyzőkkel érkezik. Rajthoz áll a luxemburgi Team Differdange-Losch csapata is Lovassy Krisztiánnal és a tavalyi Tour de Hongrie-győztessel, Tom Thillel - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


