Jeges hírek
Jégkorong-vb - Chernomaz sajnálja a hibákat
A jó kezdés utáni hibákat emelte ki Rich Chernomaz szövetségi kapitány a németek elleni 4-2-es vereség után az oroszországi jégkorong-világbajnokság hétfői játéknapján.
2016.05.17 07:15MTIChernomaz a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon izgalmas meccs volt, kegyetlen harc és küzdelem zajlott a pályán.
"Úgy kezdtünk, ahogy akartunk, megszereztük a vezetést. Ám a szoros mérkőzéseken nagyon fontos a lendület, amit vagy emberelőnnyel vagy az ellenfél hibáinak kihasználásával lehet megszerezni" - mondta a kanadai szakvezető.
Hangsúlyozta: kétszer is úgy kapott gólt csapata, hogy kritikus helyen eladta a korongot. Egyszer emberhátrányban, a saját kékvonalánál, a másik alkalommal pedig a harmadik német gól előtt, harmadon belül.

"Nem tudtunk zártak maradni, ezért kaptunk ki a végén. Ha Németország ilyen szellemben játszik tovább, a negyeddöntős ellenfelét is megszorongathatja" - tette hozzá Chernomaz.
Marco Sturm, a németek szövetségi kapitánya dicsérte a magyar csapatot, amely az utolsó pillanatig keményen harcolt.
"A nagy nyomásunk végül győzelmet ért. Előző nap az amerikaiak ellen nyertünk a hajrában, és most is. Ez a csapat erejét bizonyítja" - mondta Sturm.
A vb legponterősebb (1 gól, 4 gólpassz, 5 pont) magyar játékosa, Bartalis István elmondta: csalódott, hogy a végén nem sikerült a nyomást tartani, és a németek végül győztek.
"Sokáig jól játszottunk, jól védekeztünk, váltottunk védekezésből támadásba, hatékonyan támadtuk le ellenfelüket. Sajnos, a hajrában kicsit passzívak voltunk, és addig járt a korong, amíg igazi lövőhelyzet alakult ki. Várjuk, mi lesz a sorsunk."

A három vb-góllal legeredményesebb magyar csatár, Sofron István ugyancsak szomorú volt, de szerinte el kell ismerni, hogy sok esetben már igazi A-csoportos szinten játszik a válogatott.
"Itt a végén jobbak voltak a németek. Borzasztóan sajnálom, hogy várnunk kell egy napot, mert már most eldönthettük volna a bennmaradásunkat."
A csapatkapitány Vas Márton kifejtette, hogy a csapat nagyon sokat fejlődött egy év alatt, és bebizonyította, hogy nem véletlenül szerepelhet az élvonalban.

"Persze, sok tanulnivalónk van még, de vannak olyan játékelemek, amelyekkel felvesszük a versenyt a legjobbakkal is. A végén saját kapunk elé szegezett minket a német válogatott, és belőtte a győztes gólt."
A 30 védést bemutató Rajna Miklós azt mondta: jól játszott a válogatott, és megérdemelt volna legalább egy pontot.
"Nem kell idegeskedni, mi lesz kedden, az már nem rajtunk múlik. Becsülettel helytálltunk, sok jó percünk, harmadunk volt, nagyon jól védekeztünk a tornán. Élvezet volt az élvonalban védeni, szerintem sokat tanultunk" - mondta a magyar válogatott kapusa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06