A legjobb négy a cél
Borkai Zsolt ismét indul a menedzserek országos páros teniszbajnokságán
A MOB-elnök célja, hogy ezúttal kerüljenek be a legjobb négy közé, mert akkor nemcsak meghívott díszvendégként, hanem résztvevőként is ott lehetne a budapesti országos döntőn.
2016.04.29 15:04MTIBorkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke idén is elindul a menedzserek országos páros teniszbajnokságának szombati, győri nyitó versenyén.
Hámori Tamás ötletgazda, az Uniqua Manager Open elnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 12. alkalommal sorra kerülő társasági és üzleti versenysorozat idén tíz vidéki, regionális, valamint egy fővárosi viadalból áll, a döntőt október 1-jén rendezik Budapesten. A bajnokságon idén a tavalyinál 15-20 százalékkal többen jelezték részvételi szándékukat, így az előzetes nevezések alapján több mint félezer vállalati közép- és felsővezető, illetve vállalkozó indulására lehet számítani.
A hétvégi győri verseny mezőnyében Borkai Zsolt, a város polgármestere a legismertebb név, aki nemcsak az esemény fővédnöke, hanem ahogyan 2014-ben és tavaly, úgy idén is ütőt ragad. Hámori hozzátette: a lólengésben olimpiai bajnok Borkai számos elfoglaltsága ellenére intenzíven gyakorol a teniszpályán, s szeretné felülmúlni tavalyi eredményét, amikor is Győrben párospartnerével a legjobb nyolcig jutott. A MOB-elnök célja, hogy ezúttal kerüljenek be a legjobb négy közé, mert akkor nemcsak meghívott díszvendégként, hanem résztvevőként is ott lehetne a budapesti országos döntőn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06