Kézilabda
Nemzetközi mérkőzésre alkalmas sportcsarnok épülhet Tatabányán
Korábban egy 3000 fős sportlétesítmény építését tervezték, majd a Magyar Kézilabda Szövetség fejlesztési programjában merült fel, hogy az ország öt helyszínének egyikeként Tatabányán is nemzetközi szabványok szerinti csarnok épüljön.
2016.04.29 02:30MTINemzetközi mérkőzésre alkalmas, hatezer fős sportcsarnok épülhet Tatabányán állami beruházásban - erről döntött a város képviselő-testülete csütörtöki ülésén.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy korábban egy 3000 fős sportlétesítmény építését tervezték, majd a Magyar Kézilabda Szövetség fejlesztési programjában merült fel, hogy az ország öt helyszínének egyikeként Tatabányán is nemzetközi szabványok szerinti csarnok épüljön.
Elmondta, a beruházásról a Modern városok program keretén belül megállapodás született a kormánnyal, melyben a tatabányaiak dönthették el, hogy egy 3000 vagy egy nemzetközi szabványok szerinti 6000 fős stadion fenntartását vállalják.
A sport- és kulturális szervezetek, valamint a kézilabdacsapat támogatóival és a pártok vezetőivel való egyeztetés során mindenki a nagyobb létesítmény megépítése mellett állt ki. A nemzetközi szabványoknak megfelelő csarnok építését közel 3000 tatabányai lakos aláírásával is támogatta - hangsúlyozta a polgármester.
A tervezett csarnokot az élményfürdő közelében helyezik el, építéséhez felhasználják a város korábbi napközis táborának területét. A létesítményben a vívószövetség által kért pástok is helyet kapnak, mivel a tervek szerint Tatabányán alakítják ki a vívás egyik vidéki központját.
A város öt év alatt szeretné elérni, hogy a rangadókon, nemzetközi mérkőzéseken 90 százalékos legyen a kihasználtság. Mivel az álló- és ülőhelyek száma változtatható, a létesítmény edzőtáborok, koncertek rendezésére is alkalmas lesz.
Az előzetes számítások szerint a csarnok fenntartási költsége 138 millió forint évente, az összeg közel felét rendezvények bevételéből szeretnék fedezni - ismertette a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06