Labdarúgás
Állami gondozottak játszhatnak a világ legnagyobb gyerektornáján
Nevelőszülőknél és gyermekotthonokban élő 10-12 éves gyermekek vehetnek részt idén Magyarországról a világ gyerekeknek rendezett legnagyobb futballtornáján.
2016.04.12 12:30MTIA Danone Focikupa a Gyermekekért hazai fordulóiban a vállalat társadalmi támogató programja keretében, az MLSZ és az Egészséges Életmódért Sportalapítvány támogatásával Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen, valamint Budapesten kerül sor válogatókra az állami gondoskodásban élő gyerekek számára - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t. A győztesek a kupa budapesti döntőjében mérkőzhetnek meg a hazai elsőségért, a nyertes csapat pedig a párizsi világdöntőben képviselheti majd Magyarországot.
A Danone Focikupát 15 éve rendezi meg rendszeresen a vállalatcsoport, eddig világszerte mintegy 2,5 millió gyermek vett részt rajta. A kupa nemzetközi fővédnöke Zinédine Zidane, Magyarországon pedig Szántó Dávid sportriporter vállalta az országos nagyköveti tisztséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


