Eredmények
Férfi kézilabda BL - Pastor: jobban kell játszani Kielben
Ugyan a MOL-Pick Szeged vasárnap remek hajrával 33-29-re legyőzte a THW Kielt, ám Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint jobban kell játszaniuk Németországban a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján.
2016.03.22 09:05MTIA spanyol tréner arra utalt, hogy a szegedi mérkőzésen hol csapata, hol a rivális irányította a játékot, ráadásul a tavalyi tapasztalatok alapján tudják, mi vár rájuk Kielben. Az előző idény negyeddöntőjében a Szeged 31-29-re győzött otthon, majd a kieli visszavágón 31-23-ra kikapott, így nem jutott be a Final Fourba.
Most ugyanakkor az utolsó tíz perc 7-1-es szakasza biztató. Ezt a kapus Jose Manuel Sierra is kiemelte, aki szerint összeszedettebbek voltak a Kielnél, jól oldották meg a feladatukat, de sok dolguk lesz szerdán.
A 2011-es BL-csoportkörben a Szeged 34-24-re kapott ki Kielben, azaz az eddigi két idegenbeli találkozójának összgólkülönbsége mínusz 18.
A visszavágót szerdán 18.30-kor rendezik Kielben. A párharc győztesére a címvédő spanyol Barcelona vár a negyeddöntőben.
A nyolcaddöntők első felvonásán a hazai csapatok közül kizárólag a Szeged tudott nyerni.
A férfi BL-nyolcaddöntő visszavágóinak programja:
szerdán játsszák: THW Kiel (német) - MOL-Pick Szeged 18.30 (az első mérkőzésen: 29-33)
szombaton játsszák: Kielce (lengyel)-Meskov Breszt (fehérorosz) 16.00 (32-28) MVM Veszprém-Motor Zaporizzsja (ukrán) 17.00 (29-24) Vardar Szkopje (macedón)-Wisla Plock (lengyel) 18.00 (30-30)
vasárnap játsszák: Flensburg-Handewitt (német)-Montpellier (francia) 17.00 (28-27) Rhein-Neckar Löwen (német)-PPD Zagreb (horvát) 19.30 (24-23)
A negyeddöntő párosítása (1. mérkőzés: április 20-24., visszavágó: április 27.-május 1.): Zagreb/RN Löwen - PSG (francia) SZEGED/Kiel - Barcelona (spanyol) Plock/Szkopje - Zaporizzsja/VESZPRÉM Montpellier/Flensburg - Breszt/Kielce
Négyesdöntő (Köln, május 28-29.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06