Nyert a vigaszásgon
Birkózó Eb - Szabó László is bronzmeccset vívhat
Korpási Bálint után a kötöttfogásúak 75 kilogrammos kategóriájában szereplő Szabó László is bronzéremért léphet szőnyegre, miután megnyerte vigaszági mérkőzését a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
2016.03.13 15:06MTIAz UTE versenyzője két sima győzelem után a negyeddöntőben szenvedett vereséget a szerb Erik Nemestől, aki aztán az elődöntőt is megnyerte, így a magyar versenyző a vigaszágra került.
Ott a román Ilie Cojocarival találkozott, akit Sike András szövetségi kapitány szerint meg kellett vernie. Szabó nem is okozott csalódást a szakvezetőnek, s összességében egy nagyon sima meccsen vívta ki a jogot az esti éremmérkőzésre.
A találkozó elején Szabó parterhelyzetből csinált meg egy szép pörgetést, majd még a szünet előtt egy két pontot érő válldobással növelte 4-0-ra előnyét. A második menetben aztán alig több mint egy percet követően ismét intették a románt (5-0), akit lenti helyzetből Szabó kiemelt és a hátára dobott vissza. Az akcióért négy pont járt, ezzel pedig a mérkőzés 9-0-ás technikai tussal véget is ért.
A magyar idő szerint 17.00 órakor kezdődő éremcsatározások során a 71 kilogrammban érdekelt Korpási Bálint a román Tomi Claudiu Hinoveanuval, míg Szabó a horvát Neven Zugajjal találkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


