Két nap alatt négy mérkőzés
Athénban szerepel a magyar női vízilabda-válogatott
Két nap alatt négy mérkőzést játszik Athénban a hétvégi Thetisz Kupán a januári, szerbiai Európa-bajnokságon aranyérmes magyar női vízilabda-válogatott.
2016.03.10 09:44MTI"Afféle mini Európa-bajnokság lesz ez, hiszen a belgrádi első hatból négy ott lesz a görög fővárosban - nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány a sportági szövetség honlapján. - Kétségtelen, minden bizonnyal élesebbek lesznek a közelgő olimpiai kvalifikációs tornára hangoló ellenfelek, ennek ellenére azt várom a csapatomtól, hogy partiban legyen velük."
A szakvezető leszögezte, hogy nem felkészülési partnernek utazik Athénba együttese.
"Mi vagyunk az Európa-bajnokok, visszaállítottuk a presztízsünket, ez pedig kötelességgel jár, azaz fontos az eredmény! Más kérdés, megteremtettük a lehetőségét a kísérletezésnek, ezzel pedig élni is kívánunk" - tette hozzá.
A hagyományos Thetisz Kupán pénteken az olaszokkal és az oroszokkal, szombaton a franciákkal és a házigazda görögökkel játszik a magyar válogatott, amely a tornán résztvevők közül csak a francia csapattal szemben mehet biztosra. Bíró Attila 16 játékosnak ad lehetőséget a görög fővárosban, ahol minden mérkőzésen más-más összetételű csapatot küld majd vízbe.
A magyar válogatott Thetisz Kupa-programja:
péntek:
Magyarország-Olaszország 8.45
Magyarország-Oroszország 18.45
szombat:
Franciaország-Magyarország 8.45
Görögország-Magyarország 20.00
Az athéni keret:
Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros) - kapusok, Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (mindhárom Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mindkettő BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger) - mezőnyjátékosok
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06