Lettországi birkózás
Birkózó Eb - Lukács és Dénes kikapott
Nem indult jól magyar szempontból a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapja: a szabadfogású Lukács Norbert nyerhető meccset veszített el, míg a nők 53 kilogrammos kategóriájában szereplő Dénes Mercédesz papírforma-vereséget szenvedett.
2016.03.09 10:36MTIAz már a keddi sorsolás után egyértelmű volt, hogy az Eb második napján nem lehet nagy menetelésre számítani egyik magyartól sem. Előzetesen azonban úgy tűnt, hogy a 65 kilogrammos Lukács a selejtezőből továbbjuthat.
A magyar birkózó az észt Aimar Andruse ellen lépett szőnyegre, aki nem csupán verhetőnek tűnt, de a szőnyegen sem mutatott extrát. Lukács jól kezdett, egy szép lábra támadás után mögé kerüléssel szerzett 2-0-s előnyt. A folytatásban Andruse továbbra is passzív volt, az első három perc hajrájában azonban meg tudta kontrázni a magyar támadását, és nagy lendülettel kivitte őt a szőnyegről (2-2).
A második szakasz elején az észt próbálta őrizni minimális előnyét, ám passzivitása a bírónak is feltűnt, ezért megintette. A figyelmeztetés után 30 másodperce volt arra, hogy akciót hajtson végre, s ő egy mögé kerüléssel nem csupán az egypontos büntetést kerülte le, de 4-2-es előnybe került. Lukács hátrányban folyamatosan ment előre, az utolsó percben pedig nagyszerűen levitte ellenfelét, ami fél perccel a vége előtt azt jelentette, hogy 4-4-gyel, később szerzett pontokkal győzelemre állt. A siker azonban elmaradt, mivel egy figyelmetlenséget Andruse kihasznált, az újabb mögé kerülés (4-6) pedig az ő sikerét eredményezte.
Nem sokkal Lukács meccse után következett Dénes Mercédesz, aki a világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, Európa Játékok-győztes és a tavalyi Las Vegas-i vb-n ezüstérmével egyben riói kvótát is szerző Sofia Mattsson ellen lépett szőnyegre.
A favorit svéd gyorsan bizonyította, miért számít a kategória kiemelkedő alakjának: 20 másodperc elteltével már 2-0-ra vezetett egy mögé kerüléssel. Dénes ekkor még kiválóan védekezett, Mattsson nem tudta megpörgetni, sőt, a folytatásban egy szép lábra támadással próbálkozott. Utóbb azonban kiderült, ez lett a veszte, mivel hiába ragadta meg Mattsson lábát, nem tudott vele felállni, a svéd pedig kontrázott, s úgy fogta be Dénest, hogy a magyar tusba szorult.
Lukács és Dénes a vigaszágon még folytathatja a küzdelmeket, amennyiben legyőzőjük a döntőbe jut.
A nap harmadik magyarja, a 60 kilóban szereplő Sleisz Gabriella első meccsén az 58 kilogrammban tavaly vb-második, riói induló finn Petra Ollival mérkőzik majd a négy közé jutásért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06