Értékes eredmény
Harminc éve nyert vb-ezüstérmet a magyar férfi kézilabda-válogatott
Az 1986. március 8-án, Zürichben elért eredmény azért is értékes, mert mindmáig ez az egyetlen érem, amelyet a férficsapat felnőtt világversenyen szerzett.
2016.03.03 16:12MTIHarminc éve lett világbajnoki ezüstérmes a férfiválogatott - írta csütörtöki megemlékező összeállításában a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).
Az MKSZ kiemelte, hogy az 1986. március 8-án, Zürichben elért eredmény azért is értékes, mert mindmáig ez az egyetlen érem, amelyet a férficsapat felnőtt világversenyen szerzett.
Az akkor 31 esztendős, de trénerként már 1982-ben BEK-győztes Mocsai Lajos, aki 1985 augusztusában lett a válogatott szövetségi kapitánya, így emlékezett vissza a jugoszlávok elleni döntőre:
"Nagyon motivált csapattal dolgozhattam, elképesztő mennyiségű munkát tudtunk elvégezni a fiúkkal, többen úgy vélték, talán az utolsó lehetőségük a svájci vb arra, hogy nagy eredményt érjenek el. Háromszor is találkoztunk Vujovicsékkal a vb előtt, mindháromszor idegenben. Egy vereség és egy győzelem után a világbajnoki döntőben volt sanszunk, de objektív módon nézve az ellenfél szinte végig vezetett, mi pedig úgy tűnt, erőnket vesztettük a hajrára" - így Mocsai, aki ezzel fejezte be mondandóját:
"Az ezüstérem, amit maga Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke akasztott a nyakunkba, örök emlék, az elvégzett munkára, a teljesítményünkre és az azóta tartó barátságokra nagyon büszke vagyok!"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06