Úszószövetségi vita
A MOB nem akar közvetítő lenni, és nem érti Kiss Lászlót
A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése értetlenül áll Kiss László csütörtöki állásfoglalása előtt, amelyben az úszók szövetségi kapitánya többek között arról írt, hogy Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.
2016.02.11 15:55MTIA MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy "ez a fölösleges - minek is nevezzem? - civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt". Levelét úgy folytatta, hogy amíg ez az "áldatlan állapot" fennáll, Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról szeretne tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az áprilisi országos bajnokságon.
A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót.
A levélben a főtitkár egyértelművé tette, hogy először és utoljára vállalt a MOB ilyen feladatot.
"Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen +közvetítő+ szerepet a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) és Hosszú Katinka sem" - írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.
Kiss László az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában úgy fogalmazott: "Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..."
A szakvezető arra reagált ezzel, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az áprilisi országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.
Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt - ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, további négy helyet viszont a világranglistás helyezés alapján töltenek majd fel.
A szövetség és Hosszú viszonya a múlt év végén mérgesedett el. Az úszó karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a MÚSZ teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.
Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


