Elismerés
FINA - Miniszteri fogadás a nemzetközi úszóvezérkar tiszteletére
Megtiszteltetés Magyarország számára, hogy egymás után rendezheti a rangos FINA-eseményeket.
2016.01.30 13:18MTIA hétvégén Budapesten ülésezik a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), amelynek vezető testülete, a Büro tiszteletére Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a 2017. évi magyarországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöke Gyárfás Tamás társelnökkel együtt péntek este fogadást adott.
A hazai sportági szövetség szombati híre szerint a miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: megtiszteltetés Magyarország számára, hogy egymás után rendezheti a rangos FINA-eseményeket. Az pedig - tette hozzá Seszták Miklós - személy szerint neki fontos, hogy ha csak szűk két évre is, de a FINA csapatába tartozhat, hiszen a nemzetközi szövetség eseményei a világ legsikeresebb sportrendezvényei közé tartoznak. A miniszter hangsúlyozta, a szervezőbizottság tökéletes feltételeket fog garantálni 2017-ben is, hogy a FINA sikersorozata folytatódjék.
A budapesti Büro-ülésen döntenek a 2021. évi világbajnokság helyszínéről. Három igen erős pályázó van versenyben, amelyek már több nagy esemény házigazdái voltak: a katari Doha (2014, rövidpályás vb), a japán Fukuoka (2001, FINA-vb) és a kínai Nancsing (2014, ifjúsági olimpia).
Gyárfás Tamás, aki FINA-alelnöki minőségében vesz részt az ülésen, elöljáróban elmondta, a voksolás mellett több más fontos napirendről is tárgyal a testület, így például az úszás világnapjának bevezetéséről.
"Ez magyar javaslat, az elmúlt években megrendezett Magyar úszás napjának sikerén felbuzdulva éreztük úgy, hogy világszerte is lehetne egyazon napon hasonló rendezvényeket tartani - jelentette ki, majd így folytatta: - Nálunk ugyebár az a legfontosabb, hogy a központi, balatonfüredi rendezvény mellett az ország számos nagyvárosában az uszodák, strandok ingyenesen várják az érdeklődőket, így tízezrek tobzódnak a vízben egyszerre. Most ugyanez lenne a cél - tízmilliókkal."
Az MTI-hez eljuttatott beszámoló kitért rá, hogy a Büro tagjai az ülés kezdetén egy-egy róluk mintázott babát kaptak ajándékba a magyar szervezőktől.
A FINA-ülés vasárnapi zárónapján, este a Vigadóban nagyszabású gálán köszöntik az elmúlt év legjobb sportolóit, igaz, sokan hiányoznak majd, így a magyarok közül például a kazanyi világbajnokságon két aranyérmet nyert Hosszú Katinka, valamint a 200 méter pillangón első Cseh László is - mindketten Luxemburgban versenyeznek.
Az eseményen a FINA minden szakágának legjobbjait elismerik majd, így az úszók, szinkronúszók, műugrók, óriás-toronyugrók, nyíltvízi úszók és vízilabdázók (legjobb csapat) kapnak díjakat.
Az egyes szakágakban korábban három magyar siker született, Hosszú Katinka (2014), Risztov Éva (2012) és Varga Dénes (2013) nyerte el a rangos elismerést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


