Labdarúgás
Nemanja Vidic bejelentette visszavonulását
A 34 éves védő, a Manchester United, az Internazionale és a szerb válogatott korábbi labdarúgója az angol klub honlapján hozta nyilvánosságra a döntését.
2016.01.29 14:20MTI"Eljött az ideje, hogy szögre akasszam a cipőmet. Az elmúlt években elszenvedett sérüléseim megviseltek. Szeretnék köszönetet mondani minden játékosnak, akivel együtt futballozhattam, minden edzőnek és stábtagnak. Köszönöm továbbá a szurkolóknak, hogy támogattak az évek során" - írta Vidic.
A szülővárosa, Uzice csapatából induló hátvéd megfordult a Crvena zvezda, a Spartak Subotica, s az orosz Szpartak Moszkva együttesében, majd 2006 és 2014 között a Manchester Unitedet erősítette, amelynek éveken keresztül csapatkapitánya is volt. Az angol klubbal öt bajnoki címet szerzett, 2008-ban Bajnokok Ligája-győztes lett és a klubvilágbajnokságot is megnyerte.
A 2008/09-es és a 2010/11-es évad végén a Premier League legjobb játékosának választották, és a labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba is bekerült.
Profi karrierje utolsó klubja az Internazionale volt, amellyel a múlt héten bontott szerződést. Az elmúlt szezonban 28 találkozón kapott lehetőséget, ám a jelenlegi idényben hátsérülése miatt nem lépett pályára. Augusztusban sérvvel műtötték.
A jugoszláv, a szerb-montenegrói és a szerb válogatottban összesen 56 mérkőzésen lépett pályára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


