Emléktúra
Erőss Zsolt előtt is tiszteleg a Transzbükki átkelés
Szombaton hetedik alkalommal rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Transzbükki átkelés elnevezésű szakvezetett terepi túráját Nagyvisnyó és Felsőtárkány között.
2016.01.28 09:56MTISzombaton hetedik alkalommal rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Transzbükki átkelés elnevezésű szakvezetett terepi túráját Nagyvisnyó és Felsőtárkány között. A Bükköt észak-dél irányban átszelő 20 kilométer hosszú természetvédelmi tanulmányút egyben a harmadik Erőss Zsolt-emléktúra is lesz, melynek során Horkai Zoltánnal, a filmiparban "farkasemberként" tisztelt szakemberrel is találkozhatnak a résztvevők.
A BNPI közlése szerint a Nagyvisnyóról induló egész napos, erdész, zoológus, geográfus, geológus szakemberek irányította túra során csak vezetővel látogatható, fokozottan védett területeket is útba ejtenek a résztvevők.
Az útvonal a Nagy-völgy és a Leány-völgy érintésével kapaszkodik fel a Bükk-fennsíkra.
A túrázóknak itt tart farkasaival bemutatót a BNPI idei védnöke, az állatkoordinációs központjában nevelt állataival nemzetközi hírnevet szerzett Horkai Zoltán. A filmiparban "farkasemberként" tisztelt szakember medvéi, farkasai, vaddisznói már számos hollywoodi filmben szerepeltek.
A Bükk-fennsíkról a Fekete-sár-rét érintésével az ország legmagasabban elhelyezkedő rombarlangjához, a 932 méter magasan fekvő, fokozottan védett Kőrös-barlanghoz vezet az út. A túra következő állomása a Sima-kő lesz, majd a Toldi-kapun át, a Vörös-kő-völgyön keresztül a Stimeczház-hoz érkezik a csoport, ahonnan az utolsó kilométereket kisvasúton teszik meg Felsőtárkányig.
A túra résztvevői este hat órára érnek a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol a Himalájában, a Kacsendzönga megmászása közben társával, Kiss Péterrel együtt 2013-ban életét vesztő hegymászó, Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafánál megemlékezést tartanak.
A BNPI tájékoztatása szerint a Transzbükki átkelés egyre népszerűbb, a tanulmányútra egy nap alatt elfogytak a helyek: idén már 80 érdeklődő vesz részt a túrán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


