Vívó vk
Nem lesz ott a magyar női párbajtőrcsapat az olimpián
A Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Kun Anna összeállítású együttesnek dobogós helyen kellett volna végeznie ahhoz, hogy maradjon esélye a csapatkvóta megszerzésére.
2016.01.24 16:59MTINem ért el kiemelkedő eredményt a magyar női párbajtőrcsapat a barcelonai világkupaversenyen, ezzel eldőlt, hogy ebben a szakágban csak egyéniben lehet magyar résztvevője a riói olimpiának.
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Kun Anna összeállítású együttesnek dobogós helyen kellett volna végeznie ahhoz, hogy maradjon esélye a csapatkvóta megszerzésére. A magyarok az egyiptomiak elleni 45-37-es győzelemmel kezdtek, majd a negyeddöntőben 17-14-re kikaptak a dél-koreaiaktól úgy, hogy a szoros taktikai csatát hozó mérőzés jelentős részében egy-két tussal vezettek. A vereség következtében az alsó ágra kerültek, ahol 45-27-re alulmaradtak a japánokkal szemben, majd 42-29-re verték a venezuelaiakat, végül 45-40-re kikaptak a németektől. Így a 14. helyen fejezték be a versenyt, amelyben 26 csapat indult.
Egyéniben Szász Emese riói kvótát érő helyen áll. A kvalifikációs időszak márciusban zárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


