Tenisz
Australian Open - Babos a legjobb 64 között
Babos Tímea nagy csatában, szetthátrányból fordítva legyőzte a brit Heather Watsont a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így bejutott a legjobb 64 közé.
2016.01.18 12:10MTIA világranglistán 60. Babos - a főtáblás küzdelmek egyetlen magyarja - negyedszer próbálkozik az év első Grand Slam-tornáján, s most először sikerült túljutnia a nyitókörön.
A hétfői meccs 70 percig tartó első játszmájában fej fej mellett haladtak a felek, majd a rövidítésben a WTA rangsorában jelenleg 79. rivális koncentrált jobban. A második felvonásban a 23 éves Watson 4:4 után elvette Babos adogatását, a 22 esztendős magyar teniszező azonban visszabrékelt, fordított, majd egy újabb brékkel 46 perc alatt kiegyenlítette a játszmaállást.
A döntő szettben Babos 3:2-nél sokadik bréklabdáját értékesítve 4:2-re ellépett, de ezután brékek sorozata következett, s a magyar játékos 5:4-es vezetésénél Watson adogathatott. Ekkor ugyan elmaradt az újabb brék, de 5:5 után Babos jobban összpontosított, így végül 2 óra 47 perc alatt a maga javára fordította a mérkőzést.
A két játékosnak ez volt az ötödik egymás elleni találkozója, s Babos most 3-2-re szépített.
A soproni teniszező következő ellenfele a világranglistán 13., 12. kiemelt svájci Belinda Bencic lesz.
Babos párosban is érdekelt Melbourne-ben, a szlovén Katarina Srebotnik oldalán indul.
Eredmény: női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Babos-Watson (brit) 6:7 (4-7), 7:5, 7:5
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


