Az Év sportolója gála
A MÚSZ szerint Tusup volt a legjobb edző
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége elismerését fejezte ki az Év sportolója-választáson győztes Dárdai Pálnak, de álláspontja szerint a Hosszú Katinkát felkészítő Shane Tusup volt a legjobb edző 2015-ben.
2016.01.17 13:45MTI
mti
A MÚSZ-nak az MTI-hez vasárnap eljuttatott állásfoglalásában a testület gratulált a labdarúgó-válogatottnak, és "különös tekintettel a kitűnő edzőnek, Dárdai Pálnak, aki meghatározóan hozzájárult ahhoz, hogy a magyar csapat több évtized után újra ott lehet az Európa-bajnokságon". Ám - olvasható a dokumentumban - a "MÚSZ szakvezetése mindezek tudatában is úgy ítéli meg, hogy Shane Tusupnak a múlt évi teljesítménye még ennél is tekintélyesebb". Az indoklás szerint úszója, Hosszú Katinka több világ- és Európa-csúcsot állított fel, két világbajnoki, hat rövidpályás Európa-bajnoki címet szerzett, Európa legjobb női úszójának már megválasztották, és "újfent joggal nagy esélyese a világ legjobbja címnek is, amelynek hivatalos bejelentésére január 31-én éppen Budapesten a Vigadóban zajló gálaünnepségen kerülhet sor" - áll az állásfoglalásban.
A MÚSZ ugyancsak nagyra értékelte Plagányi Zsoltnak, Cseh László edzőjének a bravúrját, aki a 30 éves sportoló "szinte példátlan újjászületésében vállalt döntő szerepet". Cseh László a kazanyi vb-n valamennyi pillangószámban érmet nyert, 200-on világbajnok lett; a rövidpályás Eb-n pillangón pedig mindhárom számban győzött. Emellett Európa-csúcsokat úszott, Európa legjobb úszójának választották, a világszavazáson a második hely várományosa - tette hozzá az úszószövetség vezetése.
A dokumentum azzal zárul, hogy a MÚSZ elnöksége "nyomatékosítja Dárdai Pál iránti tiszteletét, elismeri a szavazók objektivitását, de különös tekintettel a sportágban kialakult helyzetre, fontosnak tartja közzétenni testületi álláspontját".
A sportújságírók díjait csütörtökön a Nemzeti Színházban rendezett M4 Sport - Év sportolója gálán adták át. A nőknél Hosszú Katinkát, a férfiaknál pedig Cseh Lászlót választották a múlt esztendő legjobb sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson. Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Dárdai Pál korábbi magyar szövetségi kapitány, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatának trénere győzött, megelőzve két úszóedzőt, a Hosszú felkészülését irányító Shane Tusupot és a Cseh edzéseit vezető Plagányi Zsoltot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


