A hálón túl
Sencseni tenisztorna - Babos elődöntős
Babos Tímea csütörtökön két játszmában legyőzte a hatodik helyen kiemelt kanadai Eugenie Bouchard-t, ezzel bejutott az elődöntőbe az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni keménypályás női tenisztornán.
2016.01.07 11:40MTIA világranglistán 70. helyen álló, 22 éves Babos 1 óra 26 perc alatt diadalmaskodott a WTA rangsorában jelenleg 49. riválisa ellen. Bouchard 2014 októberében még ötödik volt a világranglistán, abban az évben döntőt játszott Wimbledonban, míg az Australian Openen és a Roland Garroson a legjobb négyig jutott.
A magyar játékos ellenfele a legjobb négy között Alison Riske lesz. Babos honlapjának beszámolója szerint a 25 éves amerikai teniszező a 97. helyen áll a világranglistán, karrierje legjobbjaként 40. (2014. június 9.) volt. Eddig 1 WTA- és 6 ITF-versenyt nyert egyesben. A tavalyi szezonban Riske elődöntőt játszott Hobartban (250 ezer dollár, kemény pálya) és Nottinghamben (250 ezer dollár, füves).
A 2012-es birminghami tornán 6:4, 4:6, 7:6-ra, míg tavaly, a tiencsini versenyen 6:3, 6:3-ra győzött Babos az amerikai játékos ellen.
Eredmények (a viadal honlapja szerint):
negyeddöntő: Babos-Bouchard (kanadai, 6.) 6:4, 6:4
további eredmény: Riske (amerikai)-Kontaveit (észt) 6:1, 3:6, 6:3
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


