Programajánló
Bocskai emlékverseny: rekordszámú nevező 28 országból
Minden korábbinál több versenyző jelentkezett az idei, immár 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyre, amelyet február 3. és 6. között rendeznek Debrecenben az Oláh Gábor utcai sportkomplexumban.
2016.01.07 06:30MTIA szervezők keddi tájékoztatása szerint ezúttal a magyarokon kívül a nevezések alapján négy kontinens 27 országából 168 résztvevő érkezésére számítanak Debrecenben. Teljes, tízfős csapattal készül Magyarországra Algéria, Brazília, Irán, Moldova, Anglia, Olaszország, Ukrajna, Kanada és Törökország.
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke szerint "2016-ban is A kategóriás lesz a verseny színvonala".
A magyar válogatott az olimpiai kvalifikációs eseményekre Kubában készül, a csapat pénteken utazik a szigetországba kéthetes edzőtáborozásra, majd onnan hazatérve szerepel a debreceni erőfelmérőn. Tavaly Gálos Roland, Varga Miklós és Bernáth István révén három magyar aranyérem született a tornán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


