Olimpia
Rio 2016: minden esély megvan rá, hogy mindhárom szakág győzzön
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint minden esély megvan rá, hogy a magyar férfi kenusok, illetve a női és férfi kajakosok egyaránt aranyéremmel térjenek haza a jövő évi riói olimpiáról.
2015.12.27 05:30MTI"Nem volt még olyan, hogy mind a három szakág egyszerre nyerjen, most úgy érzem, hogy erre minden esély megvan" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Baráth Etele. Hozzátette, bár a milánói világbajnokságon több volt a magyar ezüstérem, mint várták, a 15 kvóta megszerzésével mindent teljesítettek, s még lesznek további lehetőségeik.
Az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, aki a női kajaknégyes tagjaként ezüstérmet szerzett az augusztusi világbajnokságon, kifejtette, a második hely nagy szívfájdalom volt számára, ám bizakodóan tekint a jövő évre.
"Mindent, amit leszűrtünk ebből a vereségből, azt felhasználva előnnyé tudjuk kovácsolni egy év alatt" - mondta Szabó Gabriella, s kifejtette, vannak ellenfeleik, akik tudatosan erre a számra készülnek, így bármennyire erős is a magyar egység, muszáj több időt szánniuk a közös munkára. - "Minél több problémával találkoztunk most, annál kevesebb meglepetés érhet minket az olimpián, s minél több csapás ért minket, annál jobban bizakodhatunk jövőre."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


