Szavazzon!
EURO-2016 - A szurkolók választhatják ki a magyar válogatott mezét
A magyar válogatott sportszergyártója szombaton bejelentette, hogy a szurkolók választhatják ki, milyen mezben lépjen pályára a csapat a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon.
2015.12.12 17:50MTIA cég közleménye szerint a piros hazai és a fehér idegenbeli szerelést illetően egyaránt kétféle változat közül választhatnak a drukkerek, a megszokott, tradicionális színvilágba azonban nem nyúltak bele a tervezők. A klasszikus mezt egy innovatív, függőleges csíkokkal díszített verzióval versenyezteti meg az adidas.
A mezekre a nemzetisport.hu/magyarmez és a telesport.hu oldalon lehet szavazni jövő hét szerda éjfélig, az eredmény a két felület összesített szavazatai alapján születik majd meg.
A kontinensviadal csoportsorsolása ma 18 órakor kezdődik Párizsban.
Csoportsorsolás
A párizsi Kongresszusi Palotában rendezik a sorsolást, amit az előzetes tervek szerint 18:28 és 18:49 között bonyolítnanak le. A 24 részt vevő országot hat négyes csoportba fogják sorsolni (A-F), a rendező Franciaország biztosan az A csoport első helyén szerepel majd, a címvédő spanyolok pedig automatikusan az első kalapban az első helyen szerepelnek. Először az első kalapban lévő csapatokat húzzák ki, majd következik a 4-es, a 3-as (ebben van Magyarország is), és végül a 2-es kalap. Mivel a menetrend már készen van, a sorsolás után csak a csapatokat kell behelyettesíteni a megfelelő helyekre, és az is rögtön kiderül, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány együttese pontosan mikor és hol találkozik majd a csoportriválisaival.
Ide kattintva nézheti élőben a sorsolást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06