Januárban
Újra elfoglalhatják a Körcsarnokot a birkózók
Néhány hónap használat után el kellett hagyniuk, mivel a szigetelés azbesztet tartalmazott.
2015.12.09 10:44MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Novemberben kezdődött és januárra befejeződik a Körcsarnok azbesztmentesítése, így a birkózók hamarosan visszatérhetnek a létesítménybe.
A magyar szövetség honlapja szerint a csarnokot tavaly év elején kapták meg a sportág képviselői, azonban néhány hónap használat után el kellett hagyniuk, mivel a szigetelés azbesztet tartalmazott.
A probléma megoldására - Németh Szilárd, az MBSZ elnökének közbenjárására - 70 millió forintot adott az állam, s a munkálatokat novemberben kezdték meg.
Amint azt a kivitelező a szövetség honlapjának ismertette, nem cserélik ki az azbesztet tartalmazó szigetelést, hanem impregnálják, majd egy vékony, rugalmas fóliafelülettel vonják be, így megakadályozzák, hogy a káros anyagokat tartalmazó por a levegőbe kerüljön. Ezt a technológiát már több helyen sikerrel alkalmazták, például a Körcsarnok egyik "ikertestvérénél", az egri Városi Sportcsarnoknál.
A szövetség reményei szerint januárban már nem csupán edzeni térhetnek vissza a birkózók a Körcsarnokba, de az év első hónapjának végén egy utánpótlás-versenyt is rendezhetnek benne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


