Új szakosztály
Januártól indul a cselgáncs a Vasasban
Huszadik sportágként a cselgáncs is csatlakozik a Vasas Sport Clubhoz.
2015.12.08 19:36MTIAz angyalföldi klub keddi tájékoztatása szerint az Újbuda Sportegyesülettel lép partnerségre, amelyet a korábbi háromszoros magyar bajnok Bere Tamás irányít, a szakmai munkáért pedig az Európa-bajnok Hadfi Dániel felel.
Tóth László, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke örömét fejezte ki, hogy egy patinás egyesület csatlakozik a magyar dzsúdó egyre népesebb családjához.
"Bízom abban, hogy az együttműködés eredményeképpen Bere Tamás és Hadfi Dániel eddigi munkája beérik, és a kimagasló utánpótlás-eredmények mellett a Vasas nyújtotta háttérrel az élsportban is maradandót nyújtanak a dzsudokák" - hangsúlyozta az MJSZ vezetője.
Markovits László klubelnök kifejtette, a széles bázisra épülő utánpótlásmunkához a Vasas a létesítményfejlesztéseken, a versenysporton és a klub nevének presztízsén keresztül tud biztos hátteret és további lendületet adni.
"Meggyőződésem, hogy sikeres műhelyt fogunk közösen működtetni, és akár már a tokiói olimpián szurkolhatunk a Vasas dzsúdósainak" - tette hozzá.
Bere Tamás úgy fogalmazott, egyesületük eddigi tizenegy évének legnagyobb előrelépését jelenti, hogy csatlakoznak a Vasas családhoz.
"Ezzel az együttműködéssel megteremtjük a lehetőséget jelenlegi és leendő tanítványaink számára az élsport magasabb színvonalú űzésére is, hiszen korosztálytól függetlenül, budapesti és vidéki dzsúdósok is lehetőséget kaphatnak az élversenyzésre" - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


