Magyar labdarúgó-válogatott
Storck kihirdette az edzőtáborozók névsorát
A jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck kihirdette keretét, amelynek tagjai jövő hét vasárnaptól négy napig együtt készülnek Telkiben.
2015.12.06 19:30MTIA magyar szövetség (MLSZ) honlapjának vasárnapi beszámolójából kiderült, hogy az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keretének közelébe kerüljenek.
A meghívottak között vannak olyan labdarúgók - Pintér Ádám, Lang Ádám, Kleinheisler László és Nagy Ádám -, akik már a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős sikerben is tevékeny részt vállaltak, illetve korábbi válogatottak - Koman Vladimir és Gyurcsó Ádám - is lehetőséget kapnak.
"Nagyon fontosnak tartom ezt az összetartást, mert bár a válogatott gerincét adó játékosok képességét, teljesítményét jól ismerem, jó pár olyan labdarúgó futballozik az élvonalban, akikben érezhetően van potenciál" - mondta az MLSZ honlapján a keret összetételéről Bernd Storck.
A német szakvezető hangsúlyozta, szeretne még most, jóval az Európa-bajnokság előtt átfogó képet kapni a számításba vehető játékosok képességeiről.
"Mindenkinek tudnia kell, hogy jó teljesítménnyel, folyamatos játékkal lehetősége van bekerülni a válogatott keretébe. Vannak, akik eddig is ott voltak a válogatott közelében, míg másokról úgy gondolom, adott esetben segítségünkre lehetnek a jövőben" - mondta Storck, aki hozzátette, nagy öröm, hogy a klubok kompromisszumkészségének köszönhetően lehetőség adódik erre az összetartásra és a következő időszakban az egyesületekkel egyeztetve, alkalmanként ismét közös munkát végezhetnek.
Az edzőtáborozáson résztvevő keret:
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK Budapest), Nagy Gergely (Vasas)
védők: Botka Endre (Budapest Honvéd), Pintér Ádám (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC), Forró Gyula (Újpest FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lang Ádám (Videoton FC), Gévay Zsolt (Paksi FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Bese Barnabás (MTK Budapest)
középpályások: Nagy Ádám (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Videoton FC), Koman Vladimir (DVTK), Adorján Krisztián (Novara)
csatárok: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Gera Dániel (MTK Budapest), Pekár László (Puskás Akadémia), Mervó Bence (FC Sion), Balogh Norbert (DVSC-TEVA)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


