Joao Havelange
Kórházba került a FIFA korábbi elnöke
Kórházba került a 99 éves Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi, brazil elnöke.
2015.11.27 20:52MTI
A Rio de Janeiró-i szamaritánus kórház szóvivője pénteken elmondta, hogy az egykori sportvezetőt légzőszervi problémákkal kezelik, az állapota stabil, de további információkat nem közölt.
Tavaly júniusban légúti gyulladás miatt néhány napig ugyanebben az intézményben ápolták, 2012-ben pedig több mint két hónapot kellett kórházban töltenie egy fertőzés miatt.
Havelange úszóként és vízilabdázóként részt vett az 1936-os berlini, valamint az 1952-es helsinki olimpián. A FIFA-t 24 éven keresztül, 1974 és 1998 között irányította elnökként, ő volt a jelenleg korrupciós vádak miatt felfüggesztett Joseph Blatter elődje.
A brazil sportvezető 2013-ban - ugyancsak korrupció gyanúja miatt - lemondott a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöki posztjáról, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) évtizedek óta tagja. Rio de Janeiróban az Olimpiai Stadion - amelyben a jövő évi ötkarikás játékok atlétikai versenyeit rendezik - az ő nevét viseli.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06