Murray - Henman még bőven előttem van
Roppant szerény a britek teniszcsillaga
Hiába nyerte meg immáron második Masters Series tornáját a brit Andy Murray, a fiatal teniszező egyelőre továbbra is a földön jár, s nagy alázattal nyilatkozik példaképéről, Tim Henmanról.
2008.10.20 13:29koac, ma.huA mindössze 21 éves Andy Murray Gillian Simont 6-4 7-6 arányban verte a madridi tenisztorna döntőjében, s ezzel ő lett az első brit származású teniszező, aki két Masters Series versenyen is diadalmaskodni tudott. Ez óriási teljesítmény, ám a fiatal játékos továbbra is úgy véli, nagyon sokat le kell még tennie az asztalra, hogy Tim Henman szintjére emelkedhessen.
Murray talán túlzottan szerényen nyilatkozik, mikor azt állítja: „Tim sokkal jobb volt, mint én.” A már visszavonult honfitársával kapcsolatban azt is hozzátette: „Nyolc vagy kilenc éven keresztül mindig ott volt a top 10-ben, Wimbledonban évről-évre nagyszerűen játszott, ráadásul mind a négy Grand Slam tornán eljutott az elődöntőig.” (Valójában Ausztráliában ez sosem sikerült Henmannak.)
Bár Henman érdemeit hiba lenne kisebbíteni, de Murray idei teljesítményét elnézve nyugodtan mondhatjuk róla, hogy eljutott arra a szintre, hogy nyugodtan egy lapon emlegethetjük elődjével. A skót származású Murray idén bejutott élete első Gram Slam fináléjába (US Open), Wimbledonban is sikerült a legjobb nyolc közé verekednie magát, s tornagyőzelmei száma immáron 7-re rúg.
Bár összességében természetesen fiatal korából adódóan nem tarthat még annyi győzelemnél, mint elődei, a már említett Henman, vagy az adogatógép Rusedski, ám azzal, amit idén letett az asztalra talán már túl is szárnyalta őket. Az utóbbi időben nyújtott teljesítménye láttán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a teniszvilág korábbi hármas osztottsága helyett immáron négy igazi vezéralakról beszélhetünk. Federer, Nadal és Djokovics mellett most már Murray is ott tart, hogy gyakorlatilag bárhol győzhet bárki ellen. Ezen a szinten Henman talán sohasem volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


