Eb-selejtezők
Kedvező a magyar női röplabda-válogatott sorsolása
A lengyel és a finn csapat, valamint egy előselejtezőből érkező ellenfél vár a magyar női röplabda-válogatottra a 2017-es Európa-bajnokság selejtezőjében.
2015.10.31 12:31MTI2017-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Az Eb-n 28 év szünet után idén ismét résztvevő és a nyolcaddöntőben búcsúzó magyar női együttes az Európai Röplabda Szövetség (CEV) luxembourgi központjában szombaton elkészített sorsolás alapján a C csoportban Lengyelországgal, Finnországgal, valamint egy előselejtezős riválissal - Dániával, Svédországgal, Észtországgal vagy Luxemburggal - találkozik.
A csoportból az első helyezett közvetlenül kijut a 2017-ben, Azerbajdzsánban és Grúziában rendezendő Európa-bajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat. A magyar csapat jövő ősszel kapcsolódik be a kvalifikációs sorozatba, és a magyar szövetség (MRSZ) honlapjának beszámolója szerint a helyszínek egyeztetésénél eldőlt, hogy Magyarország rendezheti az első tornát 2016. szeptember 15-18. között, várhatóan Érden, míg a második tornára Lengyelországban kerül sor egy héttel később.
A lengyel női válogatott a 2000-es évek közepén Európa egyik legjobbja volt, 2003 és 2009 között mind a négy Eb-n elődöntős volt, de manapság nem tartozik a kontinens közvetlen élmezőnyéhez.
Ami a magyar férfiválogatottat illeti, előselejtezőt kell játszania a 2017-es, lengyelországi torna selejtezősorozatában. A 3. csoportban Izrael, Norvégia és Anglia együttese lesz az ellenfél, a kvartettből csak az első helyezett jut tovább. A mérkőzésekre Norvégiában kerül sor.
A jövő évi, női junior Európa-bajnokságra való kijutásért a magyaroknak nem kell selejtezőt játszaniuk, mert győri helyszínnel - a szlovákiai Nyitra mellett - a döntő torna társházigazdái lesznek.
A magyar férfi junior-válogatott az ifjúsági Eb-győztes lengyel, a negyedik helyezett német, továbbá a dán csapattal együtt a D jelű csoportba került a 2016-os, bulgáriai kontinenstorna selejtezőjében. Az első helyezett kijut az Eb-re, a második pedig pótselejtezőt vívhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


