Hétfőn kezdik a felkészülést
Változások a magyar jégkorong-válogatott keretében
Sérülés miatt több helyen is változott a magyar férfi jégkorong-válogatott kerete, amely hétfőn kezdi meg a felkészülést a jövő hétvégi, norvégiai négyes tornára.
2015.10.29 19:00MTIA szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója alapján az összetartáson nem tud részt venni a csapatkapitány, az olasz első osztályú Fassa bekkje, Vas Márton, akinek a térde, illetve a svéd másodosztályú Leksand csatára, Hári János sem, akinek a válla sérült. A Fehérvár AV19 centere, Bartalis István sem csatlakozhat a csapathoz, aki az áprilisban elszenvedett keresztszalag-szakadásából szépen gyógyul, s már a jégen edz, ám egyelőre még nem százszázalékos az állapota.
Rich Chernomaz szövetségi kapitány a DTVK-Jegesmedvék vezetőedzőjével, Mayer Péterrel egyeztetve Galanisz Nikandroszt, a MOL Liga-címvédő támadóját behívta a keretbe, amely így jelenleg 43 fős. Korábban ugyancsak sérülés miatt esett ki a cseh másodosztályú Slavia Praha játékosa, Vas János, akinek a helyére Kocsis Ferenc került.
Az edzőtábor hétfőn kezdődik a Tüskecsarnokban, ahol értekezlettel és 100 perces jeges edzéssel indul a munka. Másnap délelőtt fizikai teszt, házon belüli edzőmeccs és keretszűkítés jön, délután pedig újabb jeges edzés. Kedden este ugyancsak a Tüskecsarnokban lesz a szapporói hősök és a cseh legendák gálamérkőzése, amelyen a jelenlegi stábból többeknek "lesz dolga".
Szerda kora délután indul a küldöttség Oslóba, ahonnan este továbbutazik a torna helyszínére, Stavangerbe, ahol négycsapatos tornán vesz részt a házigazda Norvégia, valamint Dánia és Franciaország legjobbjaival.
Stavangerbe a tervek szerint 28 fős csapat utazik majd.
A magyar jégkorong-válogatott bő kerete:
kapusok (4): Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (mindkettő Fehérvár AV19), Vay Ádám (Debreceni HK)
bekkek (16): Jesse Dudas, Gőz Balázs, Vojtkó Mátyás (mindhárom DVTK-Jegesmedvék), Hegyi Ádám Zoltán, Orbán Attila, Reiter Attila, Szabó Dániel, Szirányi Bence, Varga Arnold, Kevin Wehrs (mind Fehérvár) Hetényi Péter (Debrecen), Dósa Krisztián, Kiss Dániel (mindkettő Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Tokaji Viktor (mindhárom MAC)
csatárok (24): Frank Banham, Benk András, Kocsis Ferenc, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Reisz Áron, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (mind Fehérvár), Csányi Karol, Kiss Ákos (mindkettő Újpest), Galanisz Nikandrosz, Hajós Roland, Somogyi Balázs, Tóth Adrián (mind DVTK), Hári Norbert, Könczei Áron (mindkettő Debrecen), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián, Németh Attila (mindkettő MAC), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Krefeld Pinguine)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06