Öcsi
Emléktábla-avatás és Puskás-könyvbemutató a glasgow-i Skót Futballmúzeumban
A glasgow-i Hampden Parkban található Skót Futballmúzeumban leleplezték Puskás Ferenc emléktábláját, a Puskás Intézet, a Magyar Külügyminisztérium és a Magyar-Skót Társaság ajándékát, valamint bemutatták a Puskás Ferencről szóló angol nyelvű életrajzi könyvet.
2015.10.21 05:30MTI
Facebook Hampden Park - Sandor Meszaros
A szigetországi Puskás Napok keretében tartott eseményen képviseltette magát a Skót Labdarúgó Szövetség, a Magyar Nagykövetség és a Glasgow-i Egyetem magyar tanszéke is, a magyar és angol nyelvű, Puskás Ferenc arcképével díszített emléktáblát pedig többek között Magyar Zoltán, a Magyar-Skót Társaság elnöke leplezte le.
Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, a Puskás Ferencről szóló angol nyelvű életrajzi könyv szerzője az MTI-nek elmondta: nagy érdeklődés övezte a keddi ünnepséget, amelyen megállapodás született arról, hogy pár hónapra kölcsönadnak néhány Puskás-relikviát a helyi múzeumnak.
"Ezek között lesz többek között az 1955-ös magyar-skót mérkőzés csapatkapitányi zászlója is, amelynek a párját megtaláltuk itt, a kiállított tárgyak között" - mondta a helyszínről Szöllősi György.
Glasgow adott otthont a legendás Real Madrid-Eintracht Frankfurt BEK-döntőnek, amely Puskás Ferenc klubpályafutásának csúcspontja volt. A spanyol együttes 1960. május 18-án a Hampden Parkban győzte le Puskás vezérletével és négy góljával 7-3-ra a német csapatot a rekordok mérkőzésén: soha nem esett tíz gól BEK-döntőn, soha nem szerzett négy gólt egy játékos az 1956 óta lejátszott hatvan fináléban és soha nem nézték 135 ezren az európai klubfutball csúcseseményét, csak akkor Glasgow-ban.
A szigetországi Puskás Napok és a könyvbemutató-sorozat szeptember 2-án, a manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban kezdődött - ahol januárig látható a Puskás-kiállítást -, majd néhány nappal később Belfastban folytatódott. A zárórendezvény a londoni Magyar Kulturális Központban tartandó csütörtöki Puskás-minikonferencia lesz, amelyen magyar és angol szakértők értékelik az Aranycsapat kapitányának életművét. Az eseményen bemutatják a Puskás, Hungary című filmet, a programot pedig a magyar nagykövetségen ünnepi fogadás zárja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


