Nem kell 130 milliót fizetni
Pert nyert a Ferencváros Gera-ügyben
A Ferencváros pert nyert Bill Jennings, a klub korábbi játékosának, Gera Zoltánnak az ügynöke, Vladan Filipovics egyik segítője ellen.
2008.10.17 19:50MTIBill Jennings azért indított eljárást a zöld-fehérek ellen, mert Gera 2004-es eladásából nagyjából 130 millió forintnyi ügynöki jutalékot követelt: a magyar válogatott jelenlegi csapatkapitányát akkor másfél millió fontért (560 millió forint) vette meg az angol West Bromwich Albion. "Jogerős az ítélet, a Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében nem kell fizetnünk egy forintot sem" - mondta Petró László, a Ferencváros jogi képviselője.
"A bíróság elfogadta érveinket, melyek a következők voltak: úgy gondoltuk, hogy a szerződés több szempontból is semmis volt, hiszen jó erkölcsbe ütközött, jogszabályba is, és feltűnően értékaránytalan volt. Ezeket figyelembe véve az Ítélőtábla másodfokon nekünk adott igazat" - tette hozzá Petró.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


