Eb-pótselejtező
Kiemelt lesz a magyar labdarúgó-válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott kiemeltként várja majd az Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi sorsolását.
2015.10.14 15:35MTIBernd Storck szövetségi kapitány csapata mellett Svédország, Ukrajna és Bosznia-Hercegovina lesz még kiemelt az úgynevezett UEFA-koefficiens alapján, azaz Norvégia, Dánia, Írország és Szlovénia lehet a magyarok ellenfele a november 12-14. és 15-17. közötti pótselejtezőn. A nyolc együttes közül a magyar a dánt mindössze két ezreddel megelőzve a negyedik, még éppen kiemelést érő helyen áll a rangsorban, melynek kialakításánál a 2012-es Eb-t és selejtezőinek eredményét 20 százalékkal, a 2014-es vb-t és selejtezőit 40 százalékkal, míg a mostani Eb-selejtezők eredményeit szintén 40 százalékkal vették figyelembe. A párharcok oda-visszavágón dőlnek el, a győztesek részt vehetnek a 2016. június 10-én rajtoló, 24 csapatos franciaországi kontinenstornán.
A lehetséges riválisok közül Magyarország 34 éve nem győzte le a norvégokat, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az íreket 22 esztendeje nem múlta felül a nemzeti együttes, igaz azóta egyetlen meccset játszott a két gárda, amelyen gól nélküli döntetlen született a 2012-es Eb-t megelőzően. A dánok ellen hazai pályán veretlenek a magyarok, ugyanakkor az elmúlt 32 évben összességében egyszer sikerült nyerniük, míg egyszer a rivális győzött, háromszor pedig - köztük a tavaly májusi barátságos meccsen is - döntetlen született. Ez ellen a három válogatott ellen az összmérleg pozitív, a szlovénokkal szemben viszont négy meccsből hármat elvesztett Magyarország és csak egyszer győzött - még 1998-ban. Dánia és Írország részt vett a legutóbbi Eb-n, míg Szlovénia és Norvégia legutóbb 2000-ben szerepelt kontinensviadalon.
A magyarok úgy kerültek pótselejtezőre, hogy Észak-Írország és Románia mögött, de Finnországot, Feröer-szigeteket és Görögországot megelőzve harmadikok lettek selejtezőcsoportjukban. A magyarok legutóbbi "rájátszása" csúfos véget ért, mivel az 1998-as vb-részvételért a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel bizonyultak jobbnak.
A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először indulhatna nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.
Az UEFA-együttható rangsora:
1. Németország 40,236 pont
...13. Bosznia-Hercegovina 30,367
14. Ukrajna 30,313
...16. Svédország 29,028
...20. Magyarország 27,142
21. Dánia 27,140
...23. Írország 26,902
...25. Norvégia 26,439
26. Szlovénia 25,441
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06