Szerepkör
Uniós szakértői csoport elnöke lett Schmitt Pál
A korábbi magyar olimpikon, sportdiplomata és köztársasági elnök mellett a szakértői csoportnak 14 tagja van.
2015.10.09 08:08MTISchmitt Pált választotta meg csütörtökön elnökének az a magas szintű szakértői csoport, amelynek az a feladata, hogy értékelje a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban, és tanácsot adjon arra vonatkozólag, hogy miképpen járulhat hozzá a sport az unió külpolitikai céljainak eléréséhez.
A testület Navracsics Tibor uniós biztos kezdeményezésére jött létre, és most tartotta első ülését. A csoport jövő júniusra készíti el jelentését.
A korábbi magyar olimpikon, sportdiplomata és köztársasági elnök mellett a szakértői csoportnak 14 tagja van. Danka Barteková szlovák skeetlövő; a francia Jean Brihault egyetemi tanár, aki az Európai Kézilabda Szövetség elnöke; Razvan Burleanu, a román futballszövetség vezetője; az ír Mary Davis, aki az európai és eurázsiai speciális olimpiai szervezet vezetője; Valérie Fourneyron korábbi francia sportminiszter; Adam Giersz, aki a lengyel kormányban töltötte be ugyanezt a posztot; az egykori ír cselgáncsozó, Patrick Joseph Hickey, aki az Európai Olimpiai Bizottság elnöke; a svéd Nemzeti Sportszövetség elnöke, Karin Mattson Weijber; Richard Parrish brit sportjogász; a spanyol Maria Carmen Perez Gonzales; Snezana Samardzic-Markovic korábbi szerb sportminiszter, Albrecht Sonntag német sportszociológus; Esther Vergeer többszörös paralimpiai bajnok kerekesszékes teniszező; valamint Thierry Zintz, belga egyetemi tanár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


