Labdarúgó Eb-selejtező
Magyar labdarúgó-válogatott: Böde a bő keretben
Az NB I-ben kilenc meccsen 11 gólos Böde Dániel is szerepel a magyar labdarúgó-válogatott bő, 33 fős keretében, melyet szerdán hirdetett ki Bernd Storck szövetségi kapitány.
2015.09.23 15:33MTIA Ferencváros csatára a szeptemberi két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen nem került be a szűk keretbe.
Az U21-es válogatottból két Vasas-játékos, Osváth Attila és Hangya Szilveszter is meghívót kapott.
A nemzeti együttes október 8-án a Feröer-szigeteket fogadja, jelen állás szerint zárt kapuk mögött, majd három nappal később a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, de a hatosban nyeretlenül sereghajtó Görögország vendégeként zárja a selejtezősorozat csoportküzdelmeit.
A magyarok jelenleg a pótselejtezőt érő harmadik helyen állnak, de még van esély a biztos részvételt jelentő első két hely megszerzésére is, illetve a csapat lehet még legjobb csoportharmadik, amely szintén Eb-részvételt eredményezne.
A magyar labdarúgó-válogatott bő kerete (az MLSZ honlapja alapján): kapusok: Bogdán Ádám (FC Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Megyeri Balázs (Getafe)
védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Osváth Attila (Vasas), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (Sion), Guzmics Richárd (Wisla Krakow), Pintér Ádám (Ferencváros), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Haladás), Hangya Szilveszter (Vasas)
középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Nagy Ádám (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Tőzsér Dániel (QPR), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig)
csatárok: Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Böde Dániel (Ferencváros)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06