Eb-selejtező
Csányi felülvizsgáltatná az UEFA szabályait
Magyarország október 8-án a következő, Feröer-szigetek elleni hazai Eb-selejtezőjét zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni az UEFA csütörtöki döntése nyomán.
2015.09.18 11:30MTI
Az európai szövetség (UEFA) hatályos szabályai felülvizsgálatra szorulnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint, ugyanakkor hozzátette, még szerencse, hogy nem került sor pontlevonásra a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen tapasztalt szabálytalanságok miatt.
A magyar sportvezető ezt annak kapcsán mondta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben, hogy Magyarország október 8-án a következő, Feröer-szigetek elleni hazai Eb-selejtezőjét zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni az UEFA fegyelmi bizottságának csütörtöki döntése nyomán.
"Az UEFA fegyelmi bizottsága által hozott döntés a hatályos szabályoknak kétségtelenül megfelel, a korábbi években kapott büntetések után egyértelmű volt, hogy a következő minimális büntetés a stadion bezárása lehet, és még szerencse, hogy nem került sor pontlevonásra" - reagált a büntetésre Csányi, aki tagja az UEFA végrehajtó bizottságának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


