Las Vegas, végállomás
Elvérzett az utolsó magyar is - egyetlen kvótánk lett a vb-n
Érem nélkül zártuk, Lőrincz Viktor végül ötödik lett.
2015.09.13 10:11ma.hu
MTI Fotó: Illyés Tibor
A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Nagy Mihály a vigaszágra került, ám ott kikapott és kiesett, ezzel az utolsó magyar is befejezte szereplését a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, melyet a kötöttfogású Lőrincz Viktor révén egy olimpiai kvótával zárt a küldöttség.
Az idei U23-as Európa-bajnokságon bronzérmes Nagy Mihály két győztes meccs után a vb legnagyobb sztárjától, az olimpiai és világbajnok Jordan Burroghs-tól kapott ki a "táblán", a vigaszágon pedig a tapasztalt lengyel Krystian Brzozowskival találkozott.
Az ESMTK versenyzője a mérkőzés első felében jól tartotta magát, riválisa nem tudott rajta pontot csinálni, igaz, ő sem volt eredményes, ráadásul intése miatt a lengyel mehetett 1-0-ás előnnyel a szünetre. A második szakaszban egy ideig nem változott a meccs képe, a két birkózó eredménytelenül tusakodott egymással, majd a lengyelt intették, aki viszont amikor akciókényszerben volt, gyönyörűen indult meg lábra, s egy mögékerüléssel 3-0-ra növelte előnyét. Brzozowski magabiztosan birkózott, érződött, hogy jelenleg ő a jobb birkózó a szőnyegen.
Ennek ellenére a magyar sportoló nem adta fel, s mindent megtett, ám újra a lengyel vitte le őt (5-2). Az utolsó perc elején már reménytelennek tűnt a helyzet, amikor Nagy Mihály sokadik indításából végre eredményes is volt, s mögékerüléssel faragott hátrányából (5-2). A láthatóan fáradt Nagy ezek után is hajtott, de Brzozowski kitűnő érzékkel védekezett és továbbjutott a vigaszág utolsó körébe.
"Misi ma kihozta magából a maximumot. Ettől a lengyel versenyzőtől júliusban 10-0-ra kapott ki" - mondta röviden Gulyás István szövetségi kapitány. Nagyot megelőzően a zárónap másik három magyarja, Molnár József (57 kg), Gulyás Zsombor (70 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) is kiesett.
A 21 fős magyar csapat érem nélkül zárta szereplését a világbajnokságon, melyen egyedül a kötöttfogásúak 85 kilós kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor volt érdekelt esti helyosztós programban. Ő végül ötödik lett, s egyben megszerezte a magyar birkózás első riói olimpiai kvótáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


