Birkózó-vb
Bácsi is búcsúzott, nincs magyar kvóta az első nap után
2:30 percnél Dzsulfalakjan villámgyorsan Bácsi mögé került, majd lent pörgetéssel próbálkozott.
2015.09.08 07:22MTI
A kötöttfogásúak 75 kilogrammos kategóriájában szereplő Bácsi Péter első vigaszági meccsén kikapott a címvédő örmény riválisától, így kiesett a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján, melyen mellette Lőrincz Tamás és Kiss Balázs sem tudott olimpiai kvótát szerezni.
A 80 kilóban tavaly Eb- és vb-győztes Bácsi - aki két győzelem után az orosz olimpiai bajnok Roman Vlaszovtól kapott ki a nyolcaddöntőben - remekül kezdte az Arszen Dzsulfalakjan elleni csatáját. Egy perc sem telt el, amikor gyönyörű válldobással 4-0-ás előnyhöz jutott, majd a folytatásban is aktívan birkózott, riválisát két percnél intették is, ám a térdelőhelyzetből nem született újabb pont.
Simának tűnt ekkor a mérkőzés, ám 2:30 percnél Dzsulfalakjan villámgyorsan Bácsi mögé került, majd lent pörgetéssel próbálkozott. Bácsi hosszú másodpercekig jól védekezett, végül mégis átfordult, majd két-három másodperccel a szakasz vége előtt újra. Ezzel az örmény 6-4-re fordított, ráadásul kapott még egy pontot, miután Struhács György kapitány második pörgetéssel kapcsolatos reklamációját a videózás után elutasította a zsűri.
A pihenőt követő három percben tulajdonképpen eredménytelen tusakodás zajlott a szőnyegen, márpedig ez Dzsulfalakjannak kedvezett, aki 7-4-es sikerrel jutott tovább.
"Nagyon nehéz mit mondani. Egy ilyen szintű versenyzőnek mint Peti egyszerűen nem lehet 4-0-ás előnyt leadni" - mondta dühösen az MTI-nek Struhács György szövetségi kapitány.
Az olimpiai kvótához az első hatban kell végezni a vb-n, azaz az első napot riói kvalifikáció nélkül zárta a magyar csapat, mivel Lőrincz Tamás és Kiss Balázs már korábban kiesett.
Kedden Krasznai Máté (59 kg), Korpási Bálint (71 kg), Szabó László (80 kg) és Lám Bálint (130 kg) lesz érdekelt a világbajnokságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


