Durva
Magyar-román - Öt embert börtönbüntetésre ítélt a bíróság
Valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától.
2015.09.07 17:42MTI
Három embert letöltendő, két embert felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hétfőn a bíróság a Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzés során rendőrökre támadók ügyeiben. Továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.
A gól nélküli döntetlennel végződött pénteki Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a budapesti Groupama Arénánál.
Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombati sajtótájékoztatón elmondta: a mérkőzés előtt alatt és utána is egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban részt vevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük.

A rendőrség szombatra virradó éjszaka 51 ember állított elő a rendbontások miatt. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg.
Az ügyészség közleménye szerint a mérkőzést biztosító rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség hétfőn öt embert állított gyorsított eljárásban bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak minősített bűntette miatt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság mind az öt vádlottat bűnösnek mondta ki. Három vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki, ezek időtartamát 2 évben, 2 év 6 hónapban, illetve 3 év 4 hónapban állapította meg. További két embert a bíróság 2-2 év börtönbüntetésre ítélt, ezek végrehajtását 5-5 év próbaidőre felfüggesztette - írták.
A Fővárosi Főügyészség közleményében kitért arra is, hogy a mérkőzést megelőző napon, már csütörtök éjszaka is voltak hasonló garázdaságok, rendőrökkel szembeni támadások az V. kerületi Erzsébet tér és Deák tér környékén. Ezek ügyében a nyomozó ügyészség további két elkövetőt szintén gyorsított eljárásban állított bíróság elé: egyiküket 1 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték, a társával szemben kiszabott, szintén 1 év börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztették.
Az ítéletek nem jogerősek - tették hozzá.
Mindezeken túlmenően a Budapesti Nyomozó Ügyészség hét ember előzetes letartóztatásnak elrendelését indítványozta. A Budai Központi Kerületi Bíróság csak egy esetben rendelte el a legszigorúbb kényszerintézkedést, három gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, három másik embert pedig szabadlábra helyezett. Ez utóbbi esetekben az ügyészség fellebbezett az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében - olvasható az ügyészségi közleményben.
Kapcsolódó írások:
- Magyar-román - Öt gyanúsítottat gyorsított eljárásban bíróság elé állítanak
- Szabálytalanul lépte át a magyar-szerb határt Gyurcsány Ferenc Röszkén
- Orbán: jövő héten magyar-osztrák kormányfői találkozó lesz
- Magyar-román - Az ultrarandalírozás végeredménye számokban
- Magyar-román - Sorozatban ötödször nem kapott gólt a válogatott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06