Igen jó kezdés
Kajak-kenu olimpiai tesztverseny - Egy arany, két ezüst az első döntős napon
Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros 500 méteren a Rio de Janeiróban zajló olimpiai kajak-kenu tesztversenyen.
2015.09.05 19:58MTIA magyar válogatott a szombati döntők során két ezüstöt is begyűjtött, Kárász Anna, valamint a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős jóvoltából.
A magyar szövetség beszámolója szerint ezúttal esős, borús időben próbálhatta ki a pályát Storcz Botond vezetőedző csapata.
A világbajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó még a péntekinél is lényegesen jobb pályát ment, végig vezetve nyerte meg a döntőt, több mint öt tized másodperccel megelőzve a rivális németeket és az oroszokat.
"Jól elrajtoltunk, de az utolsó száz méter már igencsak fájt, mert messze vagyunk attól a csúcsformától, amit két hete produkáltunk a vb-n. De jó volt!" - összegzett Kozák Danuta.
Egyesben, ugyancsak 500-on Kárász Anna közel járt az aranyérem megszerzéséhez, a táv második felében azonban nem tudta megindítani hajóját, így a világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is második lett, most a fehérorosz Volha Hudzenka mögé szorult, mindössze négytized másodperccel.
A férfiak 200 méteres sprintszáma szakadó esőben zajlott. A Tótka Sándor, Molnár Péter világbajnok duó remek versenyzéssel több mint két másodpercet faragott az előfutamban elért idejéből, ezzel ezüstérmet szerzett.
"Az első számú célunk ezen a megmérettetésen az volt, hogy teszteljük a pályát és a körülményeket. Ez kiválóan sikerült, az ezüstérem pedig csak hab a tortán, úgyhogy nagyon elégedetten fogunk hazatérni Rióból" - mondta Molnár Péter.
Ezer méteren a kajakos Pauman Dániel hatodikként zárta a finálét, a kenus Vajda Attila pedig ötödik lett. Az ugyancsak kenus Hajdu Jonatán 200-on szintén az ötödik helyen végzett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


