V4
A magyar férficsapat nyerte a visegrádi négyek súlyemelő versenyét
A magyar férfiválogatott nyerte Prágában a visegrádi négyek - Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia - legjobb súlyemelőinek viadalát, amelyen első alkalommal indultak felnőtt versenyzők is.
2015.09.05 19:41MTIA cseh fővárosban a férfiaknál Nagy Péter, a sérült Gyurkovics Ferenc helyére beugrott Soóky Gergely és a juniorkorú Kmegy Máté alkotta együttes mindenkit maga mögé utasított, míg a nőknél a Jung Beáta, Kocsor Réka és Kasza-Kovács Klára alkotta igen fiatal együttes másodikként végzett a vegyes korosztályú csapatok négyesviadalán.
Amint azt Dobos Imre, a hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöke az MTI-nek a szombati verseny után elmondta, az egyéni értékelésben is remekül zártak a magyarok, hiszen az ólomsúlyú Nagy Péter bizonyult a legjobbnak 410 kilogrammos összetett eredményével, amelyet 185 kilós szakítás- és 225 kilós lökésgyakorlatával ért el, míg Jung a testsúlyhoz viszonyított eredménye alapján a második lett a nemzetközi sorrendben.
"Különösen Nagy Peti szereplése biztató, aki a novemberi houstoni, olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt egyre jobb formában van" - hangoztatta az MSSZ első embere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


