Verseny
Öttusa Eb - Csak egy jó magyar lovaseredmény született
A három magyar döntős közül csak Földházi Zsófia lovagolt eredményesen, így előrébb lépett az angliai öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenyében. Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara viszont sok pontot "hagyott a pályán", emiatt hátrébb csúsztak korábbi helyezésükhöz képest - az olimpiai kvótaszerzés szempontjából egyikük sem áll jól.
2015.08.23 18:30MTIElsőként Földházi lovagolt a magyar csapatból, mivel a harmadik számban fordított sorrendben követik egymást a versenyzők, és az úszást, illetve vívást követően ő állt a leghátrébb, mégpedig a 29. helyen. Összességében jó teljesítményt nyújtott, két akadályt vert le, és nem vot időtúllépése, így a kiinduló 300 pontból 286-ot megőrzött.
A vívás után 23. helyezett Alekszejev szerencsétlenül indult el, mindjárt az első akadálynál rosszul választotta meg a távolságot, s bár azon még túljutott, a másodikhoz már úgy érkezett meg, hogy azt képtelenség volt átugratni. Lova tett is egy kerülőt, és csak másodjára sikerült túljutnia a második akadályon. Később volt még egy verés, illetve egy megállás, ehhez jött még időtúllépés, ami összességében 48 pontos levonást, azaz 252 pontot ért.
Kovács - aki 13. volt két szám után - voltaképpen nem lovagolt rosszul, többnyire jók voltak a távolságai, megfelelően ment rá az akadályokra, csakhogy a lova meglehetősen laposan ugrott, így sorra húzta le a rudakat. Hét verőhiba jött össze a végéig, meg még három másodpercnyi időtúllépés, ami 248 pontot ért.
A kombinált szám előtt Kovács a 19., Földházi a 24., Alekszejev pedig a 25. helyen áll. A döntőben nyolc olimpiai kóvát osztanak, de még a jelenlegi nyolcadik helyezettel szemben is nagyon komoly hátrányban vannak a magyarok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


