Marosi visszacsúszott
Öttusa Eb - Demeter és Kasza az élcsoportban
Demeter Bence és Kasza Róbert jól vívott, így összesítésben továbbra is mindketten az élcsoportban állnak - előbbi negyedik, utóbbi ötödik - a bath-i öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében.
2015.08.22 15:10MTIMarosi Ádám viszont visszacsúszott a hatodikról a 19. helyre, mert a második szám nem sikerült neki.
Demeter és Kasza 20 ellenfelét győzte le és 15-től kapott ki, de különböző út vezetett ehhez a végeredményhez.
Demeter jól kezdett, sokáig egészen lazán és jókedvűen vívott, s ez érthető is volt, mert szép győzelmeket aratott, időnként pedig még nála jobb vívók ellen is nyert. A vége felé azonban kisebb hullámvölgybe került, az utolsó szakaszban már több veresége volt, ezzel együtt nagyon jó eredményt ért el. Kasza az elején nem találta a ritmust, hatszor kapott ki, miközben csak három tust adott, azután viszont összeszedte magát, szépen felzárkózott. Volt olyan szakasza a versenynek, amelyben sorozatban hatszor nyert, végül egészen jó eredményt hozott össze, amivel - válogatottbeli csapattársával holtversenyben - a nyolcadik helyen végzett.
Marosinak ugyanakkor nem ment a vívás, végig küzdenie kellett a tusokért, s bár sokáig döntetlen körül tudta tartani az állást, a végén egymás után öt ellenfelétől kapott ki, ezzel pedig nehéz helyzetbe került a folytatásra. Az 15/20-as vívóeredménye holtversenyben a 24. helyet jelentette.
A körvívás után következett a bónuszkör, amelyben a második számban utolsó helyezett mérkőzött meg először az utolsó előttivel, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, és ez így ment addig, amíg az első helyezett is vívott. Minden győzelem egy pontot ért, vagyis jó sorozattal lehetett még kozmetikázni az eredményt. A magyarok közül Marosi és Kasza kikapott a pástra lépése alkalmával, Demeter viszont három ellenfelét - az orosz Alekszandr Leszunt és Ilja Frolovot, valamint a cseh David Svobodát - legyőzte, és csak a negyediktől, a lengyel Szymon Staskiewicztől szenvedett vereséget.
A második számban az orosz Makszim Kusztov volt a legjobb 24 győzelemmel, míg az ír Arthur Lanigan-o Keeffe és a francia Valentin Prades 23 asszót nyert.
Az állás két szám után:
1. Makszim Kusztov (orosz) 883 pont
2. Arthur Lanigan-o Keeffe (ír) 873
3. Valentin Prades (francia) 860
4. Demeter Bence 856
5. Kasza Róbert 852 ...
19. Marosi Ádám 826
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06